Jó, a nagy elhatározások előtt fohászkodni a segítő szellemekhez, az ősökhöz, hogy legyen kitartás türelem.
Tizenhét éve vettük meg ezt a házat, hagytuk ott régi otthonunkat.
Tizenhét év sok is kevés is egy ember életében. Sok, mert az ember ötvenen túl másképp számolja az éveket és másképpen is telik az idő.
Kevés, mert egy más életformát-szellemiséget kíván az itteni élet.
Innen jöttünk... A szigligeti várból látható háttérben a Szentgyörgyhegy, ahol előzőleg laktunk. Háttérben a Csobánc, balra Tapolca, jobbra van a Badacsony, hátunk mögött pedig a Balaton.
Miért hagytuk el ezt a csodaszép tájat?
Mi sem tudjuk…úgy ahogyan a gólya sem tudja, miért repüli át a fél világot, hogy itt rakja meg fészkét Kerkafalván.
Rendszeresen besétál a gólyapár a kertbe, biztosan várják, hogy elkészüljön végre a tókánk, amit régóta tervezünk.
Hogy is nézett ki a ház és környéke 17 évvel ezelőtt?
Lehangoló az elhagyatottsága,és egyben felemelő, mert látható volt az a szakmai tudás, ahogyan 125 éve megépítették.
Olyan volt, mint egy nagyasszony, aki már nem „nagy” és már „asszony” sem, de, ami egyszer jellemzője volt az nem tűnik el.
… és hány ilyen gyönyörűség várja megújulását környékünkön.
Szívünk szakad meg amikor látjuk pusztulásukat.
Hazánk eldugott sarkában a gerendaházak „országában”
120-130 éve csodálatos házakat kezdtek építeni.
Jó lett volna látni az itt élők meglepetését.
Nem akármilyen házak voltak ugyanis ezek:
II.József alsó Ausztriában építtetett egy mintafalut,
ennek házait másolták le 100 év után, és Hahót Mátyás kőműves mester tervei alapján
1888-ban felépült ez a ház, amely most a mi vendégházunkként működik.
(megvan az eredeti tervrajza)
A „mienk” volt az egyik első, aztán a múlt század elejéig több hasonló épült a környéken.
A legteljesebb utcasor a mi falunkban, a mi utcánkban épült.
Sajnos a 60-as, 70-es években többet „modernizáltak” a kor jellegtelen kocka házait utánozva.
Pedig csodálatos lehetett utcánk ilyen házak sorával.
Köztük és mellettük persze, jelen voltak az Őrségre jellemző fagerendás házak is.
Érdekes, hogy a szegény, elmaradott vidéknek beállított tájegység lakói között voltak jó néhányan, akiknek volt , -pénze és igénye- ilyen, országos viszonylatban is különlegesnek számító épületek (lakóházak és gazdasági épületek) létrehozására.
Nem csoda, hogy e lerobbant, lakatlan ház-együttes ebben az állapotban is megragadott bennünket.
A varázslatos dátum:
1888
1888
Az évszám, ami az oromzaton díszeleg.
A három nyolcas a gazdagság, a hit jelképe, sok-sok hit, amivel épült és szépült….
Nekünk az utóbbi jött be, az elsőre még várni kell, vagy elődeink „learatták”.
Persze ehhez, a hit mellett mindkettőnk kreativitására, ízlésére is szükség volt.
Nagy előnyünk az, hogy jártasak vagyunk több kézműves foglalkozásban.
A romokban lévő hátsó taktusból ilyen lett a galériás apartmanunk
Jó adottságok, jó energiák, szinte maguk kínálták a megoldásokat.
Megújult az istálló, műhelyek lettek belőle.
Itt készültek a textilek, itt volt a vasas és asztalos műhely.
Itt jött létre mindaz, amiből egy ideig még éltünk –iparművészeti textilek- és itt a házakat díszítő tárgyak.
Lsd. Honlapunkon munkáinkat: www.falusivendeghaz-utazas.hu
Aztán változott a világ és elkezdtünk foglalkozni a vendégfogadással.
Kialakítottuk az apartmanjainkat, és szerencsére jönnek a vendégek.
Jönnek és gyönyörködnek a házakban.
Ezzel kapcsolatban érdekes gondolataim vannak, amire szívesen várnék megjegyzést, meglátást.
Az a helyzet, hogy akkor, amikor elmegyünk valahova kirándulni, üdülni, ott általában hangulatokat keresünk, és hangulata nagyrészt a régi patinás épületeknek van.
Ez nagyon érdekes: egy példa: akkor, amikor elkezdődtek a kapolcsi napok, élvezték a vendégek azt a patinát, amit abban a kis balatonfelvidéki faluban találtak.
A részben lepusztult épületeket, a bazalt falak különleges szépségét, a táj és az épített múlt egységét.
Mi történt néhány év múlva?
Az üzletet látva a falusiak elkezdték az épületek, (itt nem csak a lakóházakról van szó) átépítését, újak létrehozását.
Igen, ám de ezt már nem úgy építették, mint régen, -a bazaltot sárba rakva, amit idővel részben kimos az eső és ottmarad a szép fal-, hanem betonba, ami megöli a gyönyörű köveket.
Hangulata pedig semmi.
Általában ez a helyzet mindenütt.
Felújítani lehet, kell is, de vigyázva arra, hogy ne tegyük tönkre a táj, a falu, a tájegység hangulatát.
Borsos Miklós szobrászművész írja könyvében egy franciországi látogatása, pontosabban Les Arcs városában látottak alapján a következőket:
....A város felkért művészeket, írókat és másokat, hogy hozzák rendbe a várnegyed régi házait, de kívülről nem nyúlhatnak hozzá....
Hát ez az!
Erre kellene nálunk is vigyázni.
Mutatok egy itteni példát:
A veleméri templomot restaurálták.
Én nem láttam, hogyan nézett ki előtte, de megtaláltam a „másfél millió lépés Magyarországon”sorozatban..
Íme két kép:
Mennyivel mások az ódon kőfalak, mint a sárgára vakolt-meszelt, jellegtelen mostani.
A tető cserepezéséről nem is szólva.
Biztosan lehetne valamilyen pályázat segítségével visszaállítani a fazsindelyt.
Akkor még nem ismertem az előbb említetteket, de érdekesnek találtam, hogy egy régi, kívülről lerobbantnak látszó, de nagyon hangulatos épületben belül csodákat lehetett találni.
Fantasztikus ez a kontraszt.
Szeretjük az újszerűt, még a minimált is, de ami igazán megfog, az ember léptékű, emberközeli, harmonikus, romantikus miliő.
Visszatérve a hangulatra:
Egész biztosan azért van ekkora sikere vendégházunknak is, mert vigyáztunk arra, hogy ne tűnjön újnak,érezni lehessen azt, hogy bár hozzá kellett nyúlni, nem a mai világban épült, hanem amit átélt annak nagy része már történelem..
Mint már említettem is, nem véletlen, hogy a turisták tömege a régi, kopott, mállott falú, házakban, műemlékekben gyönyörködik, ezeket fotózza, nem pedig az új lakótelepeket.
Gondolják el, -csak egy-két példát mondva: mi lenne Velencével, az adriai kis városokkal, vagy akár Szentendrével, ha minden háza puccba vágva, a divatos rikító divatos festékkel lenne felújítva?
Mert ugye ez a modern? ...és vége is lenne minden hangulatnak!
Jó néhány komoly építész is volt vendégünk, akikkel sokat beszélgettünk a régi, ill. a jelenlegi építészetről.
Persze ők is gyönyörködtek a házban, hiszen ilyent most már nem lehet építeni.
Ezek a házak egyediek, csak itt épültek.
Érdekes, hogy a múlt század elején épült, már a mieinkről "koppintott" lakóházak meg sem közelítik az elsőket, sem arányaiban, sem kivitelben.
Egész biztosan azért van ekkora sikere vendégházunknak is, mert vigyáztunk arra, hogy ne tűnjön újnak,érezni lehessen azt, hogy bár hozzá kellett nyúlni, nem a mai világban épült, hanem amit átélt annak nagy része már történelem..
Mint már említettem is, nem véletlen, hogy a turisták tömege a régi, kopott, mállott falú, házakban, műemlékekben gyönyörködik, ezeket fotózza, nem pedig az új lakótelepeket.
Gondolják el, -csak egy-két példát mondva: mi lenne Velencével, az adriai kis városokkal, vagy akár Szentendrével, ha minden háza puccba vágva, a divatos rikító divatos festékkel lenne felújítva?
Mert ugye ez a modern? ...és vége is lenne minden hangulatnak!
Jó néhány komoly építész is volt vendégünk, akikkel sokat beszélgettünk a régi, ill. a jelenlegi építészetről.
Persze ők is gyönyörködtek a házban, hiszen ilyent most már nem lehet építeni.
Ezek a házak egyediek, csak itt épültek.
Érdekes, hogy a múlt század elején épült, már a mieinkről "koppintott" lakóházak meg sem közelítik az elsőket, sem arányaiban, sem kivitelben.
Fantasztikusak ugyanis ezeknek a házaknak az arányai, a másolatok már nem nagyon törődtek ezzel, no és persze lehet, hogy az építő mesterek munkájában is látszik a különbség.
